
A tárgyalások következő fordulója jövő csütörtökön lesz, addig a szakszervezetek tovább egyeztetnek a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásokról. A Volán-dolgozók 3%-os béremelést és havi 5000 forint béren kívüli juttatást szeretnének kapni, a munkáltató azonban ennél kevesebbet adna.
„Szeretnénk bérfejlesztést, illetve bérfelzárkóztatást, amit a helyi társaságnál a bérviszonyok tükrében szeretnénk megvalósítani. A legutóbbi tárgyaláson, ami tegnap volt, nem közeledtek az álláspontok, annak ellenére, hogy a szakszervezeti oldal mérlegelte korábban a munkáltató, illetve a tulajdonos által elmondottakat, és jelentősen visszalépett a korábbi követelésétől” – mondta a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke, Baranyai Zoltán.













