
Szabadulhat a Buda-Cash alapítója
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a bíróság megszüntette Pintér Zoltán előzetes letartóztatását.
A lap szerint a határozat egyelőre azért nem jogerős, mert a döntés ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett.
Pintért több mint fél évvel a brókercég botrányának kirobbanása után, tavaly októberben csalás gyanújával vették őrizetbe. A Magyar Nemzeti Bank korábban azt közölte: a csalássorozat a brókercég vezetőinek tudtával valósult meg, a kár százmilliárd forintos lehet.













