Jogerősen is bűnös Dávid Ibolya és Herényi Károly

Kényszerítés miatt megrovást kapott a Fővárosi Törvényszéktől Dávid Ibolya, az MDF egykori elnöke és Herényi Károly, a párt volt frakcióvezetője. A vádirat szerint az elnökválasztásra készülő pártban, még 2008-ban, egy titokban rögzített hangfelvétellel kényszerítették visszalépésre Almássy Kornél elnökjelöltet. Herényi Károly az utolsó szó jogán azt mondta: egy koncepciós eljárást indítottak ellenük.

  • 2016. március 18., péntek 13:14
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya távollétében kezdődött a másodfokú eljárás. Az MDF egykori elnökét és Herényi Károlyt, a párt frakcióvezetőjét az ügyészség kényszerítéssel vádolta. Első fokon mindkét politikus megrovást kapott, azonban az ügyészség súlyosításért, a védők felmentésért fellebbeztek. „Ebben az ügyben az a helyzet állt elő, hogy nem azzal foglalkoztunk, aki vagy amely személyek, szervezetek – és most hadd ne gondoljak sok minden mást a történet mögé – tisztességtelen, és most nagyon finoman fogalmaztam, módon próbálták befolyásolni demokráciánk fejlődését. Nem. Azokkal foglalkoztunk, akik ezt elszenvedték és kifogásolni merték” – mondta Zamecsnik Péter, Dávid Ibolya ügyvédje.

A tisztújításra készülő MDF-ben 2008 szeptemberében tört ki a megfigyelési botrány. Dávid Ibolya egy digitálisan rögzített hangfelvétellel a kezében jelentette be, hogy egy vagyonvédelmi cég terhelő adatokat kívánt gyűjteni róla Almássy Kornélnak, az MDF másik elnökjelöltjének az érdekében. A botrány miatt Almássy a jelöltségtől visszalépett, később a pártból is kizárták. „Mikor jön rá az ügyészség, hogy Herényi Károly kényszerítette? Öt évvel később” – mondta Helmeczy László, Herényi Károly ügyvédje.

Herényi Károly az utolsó szó jogán azt mondta: hogy egy politikailag motivált koncepciós per indult ellenük. „Két pártvezető, akiknek ez a dolga, tehát ha nem tettük volna ezt meg, Dávid Ibolya elnök volt, én elnökhelyettes és frakcióvezető, tehát ha nem tettük volna meg, bizony, mi jogsértést követünk el, hogy ezeket a dokumentumokat nem hozzuk nyilvánosságra” – mondta.

A bíróság csak a vádiratból indulhat ki – hangsúlyozta a tanácsvezető. „A bíróságnak semmilyen más személyek büntetőjogi felelősséget felvető magatartásának a vizsgálata nem képezheti feladatát, és különösen nem érzi a bíróság feladatának azt, hogy egy politikai osztály vagy a politikai élet egyes szereplői fölött valamiféle értékítéletet fogalmazzon meg” – fogalmazott Ficsot Mihályné, a Fővárosi Törvényszék tanácsvezető bírója.

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyva, jogerősen, társtettességben elkövetett kényszerítésben mondta ki bűnösnek a két MDF-es politikust, és megrovásban részesítette őket.