
„Amennyiben a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és amennyiben a magyar állam képviseletében Áder János köztársasági elnök március 23-ig, azaz nyolc napon belül nem kér bocsánatot az elmúlt hat esztendőben megfélemlített, megalázott emberektől, azoktól, akik Magyarország jövőjéért vagy a saját jogaikért szólaltak fel, akkor március 30-ra egyórás országos munkabeszüntetésre szólítjuk a 70 támogató szervezetet” – közölte korábban a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, Pukli István.
Már csak néhány óra, és lejár a pedagógustüntetésen meghirdetett ultimátum. Ha a Tanítanék mozgalom addig nem kap választ, akkor a jövő hét szerdán reggel 8–9 óráig polgári engedetlenségi akció formájában munkabeszüntetést tartanak.
„Nem iskolák szervezik, hanem egyének döntik el, tehát se rábeszélni, se lebeszélni nem lehet erről egyik munkavállalót sem, mindenkinek egyéni döntése alapján kell csatlakozni és tudni azt, hogy ennek munkajogi következményei is lehetnek” – hívta fel a figyelmet Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke.
A munka megtagadása miatt akár el is bocsáthatják a pedagógusokat. A Pedagógusok Szakszervezete ezért a napokban azt javasolta a Tanítanék mozgalomnak, hogy a munkaidő után, délután négy órától demonstráljanak, mivel akkor már nincsenek gyerekek az iskolákban. Ezt a felhívást most lefújták.
„A Pedagógusok Szakszervezete tudomásul veszi, hogy a Tanítanék mozgalom a mi javaslatunktól eltérő időpontban hirdette meg akcióját, ezért az ügy fontossága miatt a Pedagógusok Szakszervezete visszavonja javaslatát, és nem kívánja megosztani a munkavállalókat, a Tanítanék mozgalom akciójában részt venni szándékozókat” – szögezte le Galló Istvánné.
A másik pedagógus-szakszervezet sem támogatja a polgári engedetlenségi akciót. Tagjai sztrájkolni fognak, ha a Klikhez írott levelükre éjfélig nem kapnak választ. „Ha 23-án éjfélig nem érkezik ellentétes válasz, akkor a PDSZ úgy veszi, hogy a megállapodást Pölöskeiné is magára nézve kötelezően tudomásul vette. Amennyiben így van, gőzerővel nekilátunk a tiltakozó sztrájk megszervezéséhez. 99 százalékra mondom, hogy ez 30-án már nem tud megtörténni, hiszen holnaptól tavaszi szünetre mennek a kollégáim” – mondta Mendrey László.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azt várja el az intézményvezetőktől, hogy a polgári engedetlenségi akció idején is gondoskodjanak a gyerekek felügyeletéről.
„Reggel a szülő úgy menjen el dolgozni, hogy bizton tudja, a gyerek kettőig, háromig, négyig az iskolában van. Az intézménynek erről gondoskodnia kell, vagyis ha egy tanár úgy dönt, nem tartja meg az adott órát, az iskola igazgatójának gondoskodnia kell a gyerekek felügyeletéről” – mondta a Klik elnöke. Pölöskei Gáborné hozzátette: az a tervük, hogy hó végéig kifizetik az iskolafenntartó adósságait, így a tanév országszerte nyugodt körülmények között zárulhat majd.














