
A 2014-es európai parlamenti választás kampányában derült ki, hogy az Európai Unió intézményei ellen, Oroszország javára folytatott kémkedéssel gyanúsítják Kovács Bélát. A jobbikos EP-képviselő ügyére a kormányfő is többször hivatkozott. „Az Európai Parlamentben egy évtized után egy jobbikos képviselő mentelmi jogát függesztik fel, ráadásul kémkedés vádja miatt. Ilyen még sosem fordult elő. Egy magát nemzetinek mondó pártnál ez önmagában is elgondolkodtató, de ezt hagyjuk későbbre. Ami azonban itt fontos, tisztelt jobbikos elnök úr: történetesen ugyanez a képviselő, Kovács Béla fizette a legtöbb pénzbeli támogatást az ön pártjának” – mondta korábban Orbán Viktor az ügy kapcsán.
A jobbikos EP-képviselő elleni nyomozás határideje március 20-án jár le.
„Egy súlyos kémügy borzolja az emberek idegeit” – a Jobbik frakcióvezető-helyettese itt már nem Kovács Béla ügyéről beszél, hanem arról, hogy tavaly decemberben a fejlesztési tárca egyik volt főosztályvezető-helyettesét, valamint Demján Sándor egykori üzlettársát előzetes letartóztatásba helyezték. A két férfi a gyanú szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak kémkedett.
„Ezek az emberek csaknem 1,5 milliárd forint közpénzhez juthattak a Fidesz-kormány alatt. Kérdés, hogyan. Kérdés, hogy a Fidesz-kormány és a szolgálatok nem vették észre, hogy a kormány környékén dolgoznak ezek az emberek, hiszen fontos pozíciókat töltöttek be. De ebből is látszik, mi kémügy és mi nem, hiszen erről az ügyről két nap alatt többet tudtunk meg, mint Kovács Béla ügyéről két év alatt” – fogalmazott Szilágyi György frakcióvezető-helyettes.
A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke szerint meg kell várni a nyomozás végét. „Folyamatban lévő ügyről van szó. Kifejezetten kérték, hogy ebben az ügyben ne tegyünk semmilyen nyilatkozatot. Ami eddig a sajtóban megjelent, az a sajtó dolga. Én azt képviselem, hogy ha a kémügy tisztázódik, akkor – ugyanúgy, mint az előzőknél, ha egyáltalán kémügyről van szó – hozzuk nyilvánosságra. De meg kell várni a nyomozás végét” – mondta Németh Szilárd.
Az ügyben érintett Maxin Norbert korábban közös alapítványt működtetett több egykori fidelitasos vezetővel. Emellett üzlettársa volt Demján Sándornak is. A Demján-csoport már két éve feljelentést tett a férfi ellen, szerinte átverte őt.














