
„Véleményem szerint minden olyan részletszabályt, melyet a köztársasági elnök úr egyébként kifogásolt, azt ki fogunk javítani” – ígérte a törvényalkotási bizottság ülésére érkezve a bizottság fideszes alelnöke. A törvényjavaslathoz 17 pontos módosítást készítettek.
„Fontosnak tartottuk azt, hogy a garanciális szabályokat egyértelművé tegyük a jogszabályban, ami egyrészt fogalmi pontosításokat jelent. Tehát bizonyos fogalmak meghatározásánál, ha elég egyértelműek ezek a megfogalmazások, akkor a garanciák is erősödnek” – közölte Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Másként látja mindezt az ellenzék. „Az államfő által megjelölt pontoknak minimum a felét egyáltalán nem vették figyelembe, még csak nem is próbáltak választ adni rá” – vélekedett Harangozó Tamás. A szocialista országgyűlési képviselő szerint a nok koncepciója iskolapéldája a jogalkotással elkövetett korrupciós ügynek.
„Világosan látszik, hogy önök egy nap alatt akarták áttolni a parlamenten. Itt ez a bizottsági ülés volt, ahol Magyarország nyilvánossága, és ha jól láttam, még akár a fideszes képviselők többsége is szembesülhetett azzal, hogy ez már megint két darab cégre név szerint kiírt törvényjavaslat, egy olyan piramisjáték, amit önök állami pénzzel fognak kitömni. És a kisbefektetőt, a kisembert semmi az égegyadta világon nem fogja védeni” – emelte ki Harangozó Tamás.
Balla György egy folyosói beszélgetésre hivatkozva azt állította: a Jobbik csak politikai megfontolásból nem támogatja a javaslatot. „Úgy gondolják, hogy ők ezt nem támogathatják, mert akkor még több ember be fog lépni, és akkor a kormány lesz sikeres” – mondta a törvényalkotási bizottság fideszes alelnöke.
Az ellenzék szerint azonban továbbra sem biztosítja az otthonteremtési közösségekbe belépőket semmi, így hasonlóan a bedőlt hitelesekhez, itt is családok élete mehet tönkre. „Majd vajon 4, 5 vagy 6 év múlva, ha bedől egy ilyen szervező, akkor Balla képviselő úr hogy fog odaállni azokkal az emberekkel szembe, akik elvesztik a pénzüket és nem kapnak lakást” – tette fel a kérdését Szilágyi György, a bizottság jobbikos tagja.
A Jobbik szerint a szervezők le is léphetnek a tagoktól összegyűjtött pénzzel, ráadásul ha a törvényalkotási bizottság módosításai szerdán a parlamenten is átmennek, a pénzeket ki is vihetik az országból a nok szervezői. „Maga a törvény nyit lehetőséget arra, hogy az éppen fel nem használt pénzügyi eszközöket, azokat az EGT, tehát az Európai Gazdasági Térségben lévő államok bankszámláin használják, illetve ott helyezzék el. Hát azt is tudjuk, hogy ha valaki szeretne futni a pénzéért, adott esetben egy európai tagállamba, mert eltűnt az ő szervezője, akkor ember legyen a talpán, aki vissza tudja szerezni a pénzét” – mutatott rá Lukács László György.
Az Országgyűlés a tervek szerint már szerdán szavaz a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló módosított törvényjavaslatról.













