
Tóbiás József a budai Várban, Táncsics Mihály egykori börtönénél tartott sajtótájékoztatót. A politikus arra is emlékeztetett: a kormány 270 millió forintot akar költeni Orbán Viktor miniszterelnök védelmére, a miniszterelnöki apparátus várba költöztetése 20 milliárdnál is többe kerül.
„Amíg egymillió ember dolgozik és mégis létválságban van, miközben az oktatási intézményeink és az egészségügy romokban van, maga az oktatás összeomlott, eközben milliárdokat szór el magára a kormány. Be kell fejezni, lehetetlen, hogy az, ami a népé, amit a nép elvár a kormányától, hogy az ő élethelyzetét javítsa, hogy a hétköznapjai biztonságát megteremtse, ebben semmit, ellenben maguknak mindent” – hangsúlyozta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője.













