
„Az ember fél, hogy leütik” – mondja egy asszony, a közvilágításra panaszkodnak Székelyudvarhelyen. A városvezetés korszerűsített, cserébe sötétebb lett. Az egyik helyi hírportál összehasonlította a régi lámpákat az újakkal. „A fényerejük megfelel az új lámpáknak, annyi a gond velük, hogy a nyaláb, amiben világítanak, fele szűkebb, mint a régieknek, tehát az oszlop alatt lehet olvasni is, de tíz méterre tőle nem lát az ember semmit. A másik dolog, ami kicsit olyan mutyigyanús volt, hogy az új lámpatestek ára megfelelően nagy volt ahhoz, hogy a befektetés – az akkori villanyárak mellett – tizenöt év alatt térüljön meg, és nem valószínű, hogy ezek a lámpák a tizenöt évet fogják bírni” – mondja Egyed Ufó Zoltán fotóriporter, az Uh.ro munkatársa.
Dunaújvárosban sem jobb a helyzet a közvilágítás terén. A két városi beruházásban a közös pont K. Szabó Imre, egy vállalkozó, mindkét helyen az ő érdekeltségei végezték a munkát. Dunaújvárosban a Jobbik csalásra gyanakszik, a párt szerint a régi lámpák fényerejét szándékosan alulmérték, hogy a gyengébb, és így olcsóbb izzók nyerjenek a tenderen.
„Ez a fényerősségmérés, amit 2013-ban végeztek ott, a Hunyadi utcában 100 kW-os lámpatesteket vizsgáltak. Na most készült már – úgy tudjuk, hogy K. Szabó Imre közbenjárására – egy fényerősségmérés, amit csatoltak is a pályázathoz, pontosan ebben a Hunyadi utcában, ők pedig már azt mondták, hogy ezek a lámpatestek 70 kW-osak és ehhez képest viszonyítva cserélték ki ők az indukciós lámpatesteket, tehát a 70 kW-os fényerőt vették alapul” – nyilatkozta Pintér Tamás, a Jobbik dunaújvárosi önkormányzati képviselője.
A cégadatbázis szerint a kivitelező Rosettum Kft. mindössze néhány hónappal a pályázat beadása előtt kezdett el világítástechnikával foglalkozni. Az Index értesülése szerint a tendert az dönthette el, hogy K. Szabó Imre cégvezető a város volt fideszes polgármesterének, az energetikai hivatalt vezető Dorkota Lajos alvezérének a jó ismerőse.
K. Szabó Imre ügyvédje cáfol:
„– Teljesen szabályszerű közbeszerzés során nyerték el ezt a kiírást, ezt a tendert. És ennek megfelelően végezték el a munkájukat, amit át is vett a város vezetése. Tehát semmiféle probléma itt nincsen. Gondolom, valamiféle politikai indíttatás miatt lehetséges, hogy az Index ilyen kijelentéseket tesz.– Tehát a kivitelező szerint ezek az új, általa felszerelt indukciós lámpatestek megfelelő, jó fényt árasztanak?– Igen teljesen megfelelő, teljesen jó fényt árasztanak.
Ám úgy tűnik, az önkormányzat mégsem annyira elégedett. Legkésőbb őszre megoldaná a problémákat. A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a közvilágítás javítását-fejlesztését ne a város adófizetői pénzből, hanem a cég fizesse. „A károkozóknak kell helytállni akkor, ha kárt okoztak. Ugye, itt most elég furcsa lenne, ha azt mondanám, hogy Cserna Gábor úr fizesse ki a lámpacseréknek az árát, de valami ilyesmire gondolok. Tehát aki ezt a szerződést kötötte, legalább vállalja el a felelősséget, a politikai felelősséget, és mondjon le ez miatt a polgármesteri tisztségéről” – fogalmazott Mezei Zsolt, a DK Fejér megyei választókerületi elnöke.
Jelenleg 66 gyalogos-átkelőhelyen okoz gondot a sötétség, a dunaújvárosiakat még legalább őszig rendőröknek kell átkísérniük a zebrán.













