Olimpia: százmilliárdok mennek társadalmi párbeszédre

Csak idén 700 milliót költhet a 2024-es budapesti olimpiai pályázat népszerűsítésére az állam.

  • 2016. március 20., vasárnap 17:25
Vágólapra másolva!

Az Átlátszó.hu számol be arról, hogy ennyiért írt ki közbeszerzést az olimpiával kapcsolatos társadalmi párbeszéd megszervezésére a pályázatért felelős állami cég. A portál szerint a győztes feladata, hogy többek között reklámozza a világversenyt a fesztiválokon és az interneten. Ugyan az eljárás nyílt, de a szigorú feltételek miatt valószínűleg nagyon kevés pályázó felel meg a kiírásnak.