Rogánék egy megbírságolt cégcsoportra bízták a nokot

Egy korábban megbírságolt üzleti cégcsoportra szabták a nemzeti otthonteremtő közösségeket (nok) Rogán Antalék – írja a 444.hu. A portál szerint a múlt héten elfogadott jogszabályi feltételeknek a húsz éve működő Carion és a vele azonos tulajdonosi körbe tartozó Poligrupo Hungária Zrt. felel meg.

  • 2016. március 21., hétfő 07:55
Vágólapra másolva!

A 444.hu úgy tudja: a versenyhivatal 2006-ban tízmillió forintra büntette a Poligrupót megtévesztő hirdetései miatt, a jegybank pedig a Carion több cégét figyelmeztette. A törvény értelmében a nemzeti otthonteremtési közösségek tagjait olyan emberek közül toborozza majd egy szervező cég, akik új ingatlant vennének. A tagok előtakarékossági díjat fizetnek minden hónapban, az összeg után állami támogatás jár. Egy-egy tagot a szervező rendszeresen kisorsol, majd megelőlegezi neki az új lakás vagy ház megvásárlásához hiányzó pénzt.

Ne írja alá a piramis-játékra hajazó Nemzeti Otthonteremtési Közösségekről szóló törvényt - ezt kéri az MSZP az államfőtől. Tóbiás József elnök-frakcióvezető azt tartaná a legjobbnak, ha Áder János az Alkotmánybíróságnak küldené meg az erőltetett-menetben, kevesebb mint 2 nap alatt elfogadott jogszabályt. A politikus emlékeztetett, a Rogán Antal_jegyezte törvényt kormányközeli vállalkozókra szabták.

„Mindenki látja itt az elmúlt egy héten milyen gyorsan beküldték, úgy el is fogadták, és igyekeznek róla nem beszélni merthogy pontosan látszik, hogy személyre szabott jogalkotás történt, valójában azt a társadalmi célt nem tudja elérni(...)de nem megoldás erre ez a típusú állami garancia nélküli amúgy az országos betétbiztosítási alap nélküli egyszerűen egy piramisjátékra hajazó törvény elfogadása” – jelentette ki Tóbiás József.