Aggódnak az idegenforgalomból élők

Jelentősen visszavetheti a belföldi turizmust a Szép-kártya megszűnése. Az idegenforgalomból élők aggódnak, mert van olyan balatoni szálloda, ahol a vendégek 80 százaléka a béren kívüli juttatásként kapott kártyával fizet. A miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter azt mondja, nyárra tisztázódhat, a kafetéria-rendszer mely elemei hogyan változnak.

  • 2016. március 13., vasárnap 12:36
Vágólapra másolva!

Nagy forgalomra számítanak a balatoni vendéglátóhelyek ezen a hosszú hétvégén. Az egyik siófoki étterem Szép-kártya elfogadóhely, ami a tapasztalatok szerint egyértelműen több vendéget hoz. „A forgalom most az utóbbi időben nagyon nagy részt, főként az ilyen hosszú hétvégeken, Szép-kártyával fizetőket jelent. Ez talán lehetőséget adott a családoknak, hogy ilyenkor hétvégén kihasználják és eljöjjenek a vendéglátásba, a pihenni vágyók a szállodákba, wellnessekbe. Nagyon fogjuk sajnálni, hogyha ez megváltozik” – mondta Gellény József, a siófoki Öreg Halász Étterem tulajdonosa.

A turizmusból élők szerint, ha a jövőben a kafetériát készpénzben kapják meg a munkavállalók, sokkal kevesebben fogják utazásra költeni. A Hotel Magisternbe főként családosok járnak, az itt megszállók 80 százaléka a Szép-kártyával fizet. A hotel igazgatója szerint ezeknek a vendégeknek a kétharmadát elveszthetik, ha megszűnik a Szép-kártya. „Azok, akik soha nem üdültek, azok is elkezdtek üdülni menni, pihenni menni, igénybe venni a Szép-kártyát. Ha forintosítják és készpénzben kapják meg a dolgozók, akkor én úgy gondolom, hogy le fog csökkenni azoknak a száma, akik így vették igénybe a szállodákat, különböző panziókat és más fizető-vendéglátó helyeket” – nyilatkozta Pártényiné Guzslován Tünde.

A magyar szállodák és éttermek szövetségének elnöke szerint olyan megoldást kellene találni, amely Brüsszelnek is megfelel, de a turizmust is segíti. „A szállodai vállalkozóknak ez kedvező megoldás volt, melynek eredményeképpen a belföldi turizmus évek óta 5-10 százalékkal növekedett, és a hazai szállodák és különösen a vidéki szállodák élvezték ennek az előnyét, olyan vidéki szállodák, ahol általában a külföldi turizmus sajnos különböző okok miatt évek óta nem emelkedett, hanem stagnált” – mutatott rá a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Egyelőre nem tudni, hogy az Európai Bíróság ítélete miatt a kormány a teljes kafetéria-rendszert vagy csak bizonyos elemeit szünteti meg, esetleg a rendszer teljes átalakítása mellett dönt.

„A Szép-kártya rendkívül jó rendszert működtetett, az a baj, hogy az Európai Bizottság megfúrta a Szép-kártyának a jelenlegi szabályozását, és a kormány azt a megoldást keresi, hogy működtetheti a lehető leghatékonyabban ezt, ennek keretében merült fel az is, hogy akár készpénz formájában is felhasználhatóvá lehetne tenni ezeket a juttatásokat” – fogalmazott Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke.

Ez kettős bérrendszert jelenthet – vagyis a havi fizetésnek lehetne egy olyan része, amely után nem kell járulékot fizetni a munkaadóknak. „A járulékmentesség természetesen azt jelenti, hogy a munkavállalóknak sem kell utána nyugdíjjárulékot fizetni, ennek van olyan következménye, hogy akkor ez nem számít bele a jövendő nyugdíjalapba, viszont jelentősen megemeli a bért” – mondta Rogán Antal.

A munkaadókkal most egyeztet a kormány erről, így végleges megoldás a béren kívüli juttatások átalakításáról nyárra lehet Rogán Antal szerint.