Sztrájkot hirdettek a Volán-szakszervezetek

Nem sikerült megállapodniuk a munkáltatóval, ezért húsvét hétfőn 5 napos sztrájkba lépnek a volánosok.

  • 2016. március 17., csütörtök 20:02
Vágólapra másolva!

A szakszervezetek elunták a hetek óta tartó huzavonát a munkáltatóval. Az érdekképviseletek 3 százalékos béremelést és havi 5000 forintos kafetériát követelnek a helyközi és a távolságibusz-közlekedés dolgozóinak. A sztrájkot az egész ország területére meghirdették. Mivel az elégséges szolgáltatást biztosítani kell, országos átlagban a járatok 75-80 százaléka közlekedni fog.

„Úgy tervezzük, hogy végigcsináljuk ezt az 5 napot, de ez több körülménytől függ. Amennyiben addig, vagy a sztrájk ideje alatt sikerül megállapodni a bérfejlesztés mértékéről, akkor természetesen ennek függvényében csináljuk végig az 5 napot. Amennyiben előtte sikerül megállapodni, akkor természetesen nem sztrájkolunk, ha meg közben sikerül megállapodni, akkor félbeszakítjuk a sztrájkot” – közölte Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szövetség elnöke.