Tóbiás: PR-kormányzás a kabinet terrorizmus elleni javaslata

PR-kormányzásnak nevezte az MSZP elnöke a kormány terrorizmus elleni javaslatát.

  • 2016. március 25., péntek 15:00
Vágólapra másolva!

Tóbiás József szerint a terv nem tartalmaz új elemeket, a kormánynak a felvetett módszerek eddig is a birtokában álltak. A szocialista képviselő európai összefogást sürget az ügyben. Kiemelte, az MSZP nem támogatja az erről szóló alkotmánymódosítást.

– Az a javaslat, ahol magyar állampolgárok számlaszámát, telefonjait lehet lehallgatni, miről szól? Magunk között keressük a terroristákat, vagy képesek vagyunk végre kimondani, hogy csak közös európai fellépéssel lehet megakadályozni ezeket a szörnyű, tragikus eseményeket? – fogalmazott a szocialisták pártelnöke.

Mint ismeretes, a kormány figyelné a telefon- és az internetforgalmat, valamint a bankszámlákat. A biztonsági intézkedéseket a terrorveszély miatt fokoznák. A belügyminiszter által csütörtökön bejelentett csomaghoz kétharmados törvényeket és az alkotmányt is módosítani kellene. Bővebben >>>