Törölték a Brussels Airlines járatait

Mind a három budapesti járatát törölte ma a Brussels Airlines – közölte Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője.

  • 2016. március 23., szerda 09:18
Vágólapra másolva!

Az utasoknak azt javasolja Hardy Mihály, hogy lehetőleg két órával a gépük indulása előtt érkezzenek ki a repülőtérre, mert a szokásosnál nem kell komolyabb ellenőrzésre számítaniuk a biztonsági kapuknál. Mivel a belga nemzetközi repülőtér továbbra is zárva tart, a fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liege-be és más repülőterekre irányították át.

„Ilyenkor természetesen szigorúbb az ellenőrzés, ezt tapasztalhatják talán az utasok is, de nem nagyon vesznek észre változást, hiszen amúgy is nagyon komoly biztonsági ellenőrzés van. Ráadásul az anonim ellenőrzések során is kiderült, hogy a budapesti repülőtér amúgy is a legbiztonságosabbak közé tartozik Európában” – fogalmazott a Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója.