Újabb kerítést építhetnek

A török után a görögországi határszakaszán is kerítést építhet Bulgária – mondta az ország védelmi minisztere az osztrák Die Presse-nek.

  • 2016. március 11., péntek 21:00
Vágólapra másolva!

Nikolaj Nencsev szerint a munkálatokat szükség esetén azonnal elkezdhetik. Így kerülnék el azt, hogy a görög–macedón határ lezárása miatt a bevándorlók Bulgárián keresztül próbáljanak eljutni Európába. A bolgár–görög határszakaszon a közelmúltban megerősítették a katonai jelenlétet is. Szófia emellett folytatja a bolgár–török határon 2014-ben emelt kerítés építését. A Törökország felől érkezők ma már csak a hivatalos határállomásokon léphetnek be Bulgáriába.