14 éves korig tenné ingyenessé a tömegközlekedést az LMP

6 helyett, 14 éves korig tenné ingyenessé a budapesti tömegközlekedést az LMP – jelentette be Csárdi Antal.

  • 2016. április 24., vasárnap 13:09
Vágólapra másolva!

Az ökopárt fővárosi képviselője szerint ezzel csökkenthetnék a családok terheit, és többen választanák az autó helyett a közösségi közlekedést. A javaslatot hétfőn nyújtják be a fővárosi közgyűlésnek.

„A Budapestet és az országot jellemző dolgozói szegénység szükségessé teszi, hogy az alapfokú iskolába járó gyermekeinknek az utazását ingyenessé tegyük, mert – gondoljunk bele – amíg problémát okoz a sárga csekkek befizetése, addig hiába beszélünk ingyenes oktatásról, hogy az ingyenes oktatás elérése még mindig komoly terheket ró a magyar, illetve a budapesti családokra” – hangsúlyozta Csárdi Antal fővárosi képviselő.