A cél, hogy a gyerekek a legjobb ellátáshoz jussanak

A fővárosban és öt nagy vidéki városban hoznak létre gyermek sürgősségi központot. Tízmilliárd forint jut épületfejlesztésre, műszerbeszerzésre és a szakemberek képzésére. Az egészségügyi államtitkár azt mondta, az a cél, hogyha szükség van rá, legkésőbb 90 percen belül mindenki hozzájuthasson az emelt szintű ellátáshoz.

  • 2016. április 25., hétfő 21:20
Vágólapra másolva!

Bár az elmúlt években 500 milliárd forint jutott az egészségügy fejlesztésére, a gyermekek sürgősségi ellátása eddig kimaradt. Most 10 milliárd forintot költ rá a kabinet. Öt és fél milliárdot a megyei területi ellátás újraszervezésére, míg 4,5 milliárd forintot az országos módszertani anyagok kidolgozására fordítanak.

„Ezen program után egyértelmű döntési helyzetbe kerül minden egészségügyi dolgozó. Tehát amikor egy váratlan helyzet előáll, amelyben gyermek szenved balesetet – hiszen javarészt ez az a társadalmi probléma, amit szeretnénk megoldani ezzel a fejlesztéssel – akkor teljesen egyértelmű lesz, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető legjobb helyre, és a lehető legjobb szakemberekhez jussanak ezek a gyermekek” – mondta Köpeczi-Bócz Tamás, európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár.

Az összes olyan gyermekklinika és kórház, ahol eddig hármas szintű intenzív ellátás működött, haszonélvezője lesz a fejlesztéseknek – ígéri az egészségügyi államtitkár. „Nemcsak betont szeretnénk önteni, nemcsak nyílászárókat szeretnénk majd elhelyezni a házakon, hanem a szakmát szeretnénk újraszervezni azért, hogy leghamarabb, 90 percen belül mindenki eljuthasson a megfelelő hármas szintű helyre” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

A beruházások jövőre kezdődhetnek meg a Heim Pál Gyermekkórház szakmai irányításával. „Fejújítások és hozzáépítések is fognak történni, minden vidéki intézménynél más-más az igény erre vonatkozóan, és egy nagyon egységes szakmai szempont alapján ezeknek az új egységeknek, traumatológiai, baleseti egységeknek, műtőknek, osztályoknak a műszeres fejlesztése is meg fog történni, valamint az ehhez szükséges sürgősségi egységek műszeres fejlesztése” – mondta Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója.

Az uniós program révén a főváros mellett Győrben, Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Miskolcon hoznak létre a gyermekek sürgősségi ellátására képes központot.