Engedély nélkül épül Orbán erkélye?

Szabálytalannak és szakmailag aggályosnak tartja a miniszterelnöknek épülő panorámaerkélyt a műemlékvédelem korábbi vezetője. A budai Vár és a Duna-part látképe a világörökség része, amelyen nem lenne szabad változtatni – mondta Varga Kálmán a Népszabadságnak. A lapnak a karmelita kolostor építésze azt nyilatkozta, hogy a terasz két nap alatt elbontható. Az egyik ellenzéki párt, ha kell, perel a tervekért.

  • 2016. április 23., szombat 15:33
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor új hivatalát csinosítják a budai Várban. Ha tartották volna az eredeti menetrendet, a miniszterelnök már a karmelita kolostorba járna dolgozni. A 2014-es választások után még úgy volt, hogy 2016. március 15-én már a Duna másik oldalán ünnepel a kormányfő.

A karmelita kolostor mellé új épületet húznak fel a Miniszterelnökség kiszolgálására – emlékeztetett az Együtt budapesti elnöke.

Azt viszont tudni lehet, hogy Orbán Viktor teraszról gyönyörködhet a dunai panorámában. A karmelita kolostorhoz elbontható erkélyt toldanak.

„Az Együtt egy dolgot tud tenni, és ezt az egy dolgot meg is teszi: közérdekűadat-igényléssel, illetve ha kell, akkor majd perrel megszerezzük a tervrajzokat, megszerezzük a szerződéseket, minden más információt, és a közvéleményhez eljuttatjuk” – mondta Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke.

Az őrségváltás gondolata nem mindenkinek tetszik. Lővei Pál művészettörténész is tagja volt annak a szakértői testületnek, amely a budai Vár átépítését véleményezte a kormány felkérésére. De március elején harmadmagával távozott. Letűnt korok feltámasztásához egyikük sem szeretett volna asszisztálni – nyilatkozta Látótér című riportműsorunknak.

„A Horthy-rendszer volt az egyetlen olyan korszak, amikor tényleg rezidenciális célra használta a kormányzó. De egy királyi palota nincs király nélkül, nem hiszem, hogy ez lenne az a példa, amelyet nekünk most hatalmas ráfordítással, hatalmas pusztításokkal járó építkezéssel vissza kéne állítani” – hangsúlyozta Lővei Pál művészettörténész.

A kormányzati negyed még épül, az éberség viszont már kiépült a Várban. Kollégáinkat háromszor ellenőrizték forgatás közben.

Budára költözik Pintér Sándor Belügyminisztériuma, és a Varga Mihály vezette nemzetgazdasági tárcának is a Várból lesz rálátása az ország pénzügyeire.