
Az alperes jogi képviselője azt mondta: az önkormányzat jogszabályba és a jó erkölcsbe ütköző módon kötött 2006-ban szerződést a hirdetőoszlopokról a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó céggel, azonban a bíró szerint sok új információ nem hangzott el a tárgyalóteremben. A Fővárosi Önkormányzat tavaly bontott szerződést a Mahir Cityposter Kft.-vel, és január elején a közterületeken álló hirdetőoszlopok elszállítását is elkezdte, amíg a bíróság leállította. A per júniusban folytatódik.
A Mahirt képviselő ügyvéd a tárgyalás után azt mondta: jogi nonszensz zajlott a teremben. „Ez a per ugyanis azért indult, mert a főváros tíz év után mondott fel egy olyan jogviszonyt, amely egyébként 25 évre volt megkötve, egy olyan szerződést, amely ráadásul még felmondási jogot sem tartalmazott, rendkívüli felmondásra hivatkozik tíz év után, majd a perben, amikor ezt az érvénytelenítési eljárást megindítottuk, arra hivatkozik, hogy ab ovo, tehát a kezdetektől fogva nem volt érvényes a szerződés, amelyet ő maga kötött, ezért voltam bátor azt mondani, hogy jogi nonszensz. A fővárosnak tulajdonképpen saját magát kellett volna beperelnie, és nem ebben a perben hivatkozni ezekre az abszurditásokra” – nyilatkozta Magyar György.














