Nem 60 kis Kliket szeretnének

Az iskolaigazgatók helyzetének rendezésére is ígéretet kaptak az intézményvezetők a tegnapi fórumon, amelyet az emberi erőforrások minisztere tartott.

  • 2016. április 02., szombat 09:15
Vágólapra másolva!

Az Eötvös József Gimnázium igazgatója Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: az intézményvezetők most csak a felsőbb utasítások végrehajtói, és semmilyen önálló jogkörük nincs. Moss László reméli, hogy a létrehozandó 60 kis fenntartónak valódi önállósága lesz. Az igazgató a további tárgyalások híve, a sztrájkot nem tartja jó megoldásnak.

„Mindnyájan azt várjuk, hogy történik egy decentralizáció. Ez a típusú centralizált Klik, ez tényleg a csődöt jelentette, reméljük, hogy nem ugyanaz lesz, és mondjuk 60 kis Klik alakul ki, hanem tényleg megkapják a területek azt az önállóságot, amit igényelnek” – mondta Moss László.

Tekintse meg a teljes interjút: