Vitába torkollott a kereskedők és az igazgató sajtótájékoztatója

Nyilvánosan összevesztek a szegedi Cserepes sori kereskedők az általuk szervezett sajtótájékoztatón megjelent piacigazgatóval. A pavilonbérlők többségének felmondott a cég vezetője, mert azok nem akarták aláírni az egyoldalúan megváltoztatott bérleti szerződésüket. A kereskedők azt mondják, bírósághoz fordulnak, és az általuk érvényesnek tartott határozatlan ideig szóló eddigi megállapodás alapján nem hagyják el a piacot.

  • 2016. április 30., szombat 16:40
Vágólapra másolva!

„Hetven bérlő, illetve pavilonhoz kapcsolódó bérlő kapta meg a kezemben is tartott levelet, mely szerint május 31-re szólóan felmondják egyoldalúan a bérleti szerződésüket” – mondta Szabó Bálint, a Szegedi Cserepes sori Piac kereskedőinek érdekképviselője.

A kereskedők először ez egyoldalú díjemelés ellen szólaltak fel a Cserepes sori piacnál. Később hajlandóak lettek volna többet fizetni, mint eddig, de az áfa bevezetésével és a birtokvédelem megszüntetésével nem értettek egyet. De kifogásolták azt is, hogy a vásárlóknak parkolási díjat vezetett be a piac. Az árusok szerint a tömeges felmondással közel száz család megélhetése kerülhet veszélybe. „Nem hagyjuk, mert Rácz Attila lehet bárkinek a strómanja, lehetett Ujhelyi Istvánnak a kabinettitkára, lehet egyébként az MSZP-nek az egyik leglelkesebb aktivistája, ezek mind mellékesek. És az sem érdekel minket, ha őt hátulról Botka László támogatja, mert azt gondoljuk, hogy ez nem pártpolitikai és nem üzleti kérdés, ez egyszerűen tisztesség kérdése” – tette hozzá Szabó Bálint.

Az igazgató szerint a pavilonosokat támogató hétezer aláírás semmit nem jelent. Az árusok petíciójára cinikusan válaszolt:

A sajtótájékoztató nem sokkal később vitatkozásba torkollott. „Átalakítottam a díjszabási rendszert, erre jogom van” – tette hozzá Rácz Attila.

A kereskedők azt mondják, az igazgatóval nem lehet együttműködni, nem értik, hogy miért jó a piacnak, ha tömegesen elhagyják. „Olyan emberrel közösen dolgozni, mint üzleti partner, aki feljelenti az üzleti partnerét, ez megint nem hosszú távú tevékenységet mutat. Ilyen a világon nincs, hogy folyamatos feljelentgeti itt a kereskedőket Rácz Attila, különböző indokokkal vagy indok nélkül. Jönnek ki ellenőrizni, behívatják a rendőrségre, igazoltatják őket, teljesen irreális dolog” – mondta az egyik kereskedő, Üveges Lajos.

A pavilonokat bérlők bíróságon kívánják megtámadni a felmondásukat.