A kerettantervek bevezetésének elhalasztását követelik

Kiszivárgott információk szerint gyakorlatilag bezárnák a fiatalokat arra a pályára, amelyet tizenévesen választottak.

  • 2016. május 10., kedd 13:25
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tervei szerint a szakközépiskolásokat szigorúan szakmunkásnak nevelnék – visszaszorítva az esélyét annak, hogy a diákok 18 éves koruk után esetleg mással foglalkozzanak. Csökkentenék az alaptantárgyak óraszámát, helyette szakmát tanulnának.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elutasítja az átalakítást, mert szerintük hátrányos a diákok továbbtanulása szempontjából. Hangsúlyozzák, hogy a közismereti kerettantervek közigazgatási egyeztetése még nem fejeződött be, a szakmai tárgyalások pedig még el sem kezdődtek.

„Az előkészítetlenség miatt az a Pedagógusok Szakszervezetének javaslata, hogy halasszák el egy évvel a kerettantervek bevezetését. Radikálisan csökkenti a közismereti tantárgyak óraszámát, és a szakmai tantárgyak óraszámát emeli meg majdnem a háromszorosára. A közismereti kerettantervek mellett a szakmai kerettanterveket is ismernünk kellene, ennek az egyeztetése még el sem kezdődött. Hogy a szakközépiskolák szakgimnáziumok lesznek, az azért már ismeretes volt, legfeljebb az oda jelentkező tanulók nincsenek még teljesen tisztában azzal, hogy ez a szakgimnáziumi érettségi nem lesz egyenértékű a sima gimnáziumi érettségivel, ami esetleg a továbbtanulást fogja nehezíteni, és rendkívüli módon beszűkíti. A szakgimnáziumban szerzett érettségivel csak kifejezetten szakirányú képzésben vehet részt a diák. Nem lehet egy gyereket arra kárhoztatni, hogy 14 éves korában eldöntse, mert nem tudja eldönteni azt, hogy végül is mit akar csinálni. A természettudományi tárgyak ilyen radikális csökkentése azt fogja jelenteni, hogy pedagógusfelesleg lesz, magyarul pedagógusokat fognak elbocsátani” – jelentette ki Galló Istvánné, a PSZ elnöke.