
Botka László választmányi elnök a testület zárt ülése után azt mondta: bár a Fidesz szigorította a népszavazás kezdeményezésének szabályait, az MSZP egy hónap alatt teljesítette a referendum kiírásának érvényességi feltételeit. A szocialista politikus szerint az lenne a logikus, ha a kormány kvótanépszavazásáról és a szocialisták két kérdéséről egy napon mondanának véleményt a választók.
„Minden logika azt mondja, hogy ha van három népszavazási kezdeményezés – kettő, amelyet a magyar választópolgárok támogatnak és akarnak, és van egy kormány által erőltetett népszavazási kezdeményezés –, akkor ne néhány hónapos különbséggel két népszavazás legyen Magyarországon, hanem ez a három kérdés egy napon és egy szavazólapon kerüljön a magyar választópolgárok elé. Ezt a határozati javaslatot hétfőn a magyar Országgyűlésnek a parlamenti frakciónk be fogja nyújtani” – közölte Botka László választmányi elnök.













