Tiltakoznak a teljes államosítás ellen

Tiltakoznak az iskolák teljes államosítása ellen az önkormányzatok és a szakszervezetek – a kormány már ősztől átvenné az intézmények teljes fenntartását. Ehhez az idei költségvetést is módosítanák – a nemzetgazdasági tárca államtitkára a Hír TV-nek azt mondta: a minisztériumban már készítik a törvénymódosítást.

  • 2016. május 03., kedd 18:19
Vágólapra másolva!

Már szeptembertől elveszik az összes iskolát az önkormányzatoktól. Az intézményeket a Klik helyett úgynevezett menedzserközpontok alá szerveznék. Ez 60-70 kisebb, önálló költségvetéssel rendelkező egységet jelenthet a kancelláriaminiszter korábbi közlése szerint.

Bár a fenntartó eddig is az állam volt, a központi költségvetésből sok helyen csak a pedagógusok bérét finanszírozták, az épületek üzemeltetési költségeit az önkormányzatok állták. A kancelláriaminiszter szerint ez a vegyes modell megbukott.

„Az a kijelentése a miniszter úrnak, hogy a vegyes rendszer megbukott, ez így nem igaz, hanem a Klik bukott meg, és így magával rántja az eddig jól üzemelő iskolákat is, hiszen ezt eddig az önkormányzatok működtették és üzemeltették, az hogy adott esetben ezek egy kézben legyenek, az lehet egy jó irány, de csak abban az esetben, ha megszűnik az a korlát, hogy mindenki üzemeltethet és működtethet iskolát, csak az önkormányzatok nem” – fejtette ki Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

A pedagógus-szakszervezeteket váratlanul érte a teljes államosítás terve. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: a sztrájkbizottság eddigi tárgyalásain sem került ez szóba. „Ha az üzemeltetést és a működtetést is át fogja venni az állam az önkormányzatoktól, akkor már innen látszik, hogy az az összeg, amit a Klikre szántak, az biztos, hogy kevés lesz” – mondta el Galló Istvánné. Ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is elismerte, a tárcánál már készülnek is a 2016-os költségvetés módosítására.

Ősztől várhatóan más változások is életbe lépnek – ezek egyike, hogy a szakgimnáziumok első évfolyamain már bizonyos tantárgyakat nem tanítanak majd, ilyen a földrajz is. 2018-től pedig új alaptantervet dolgoznak ki, és a tanárok képzését is átalakítják.