
Trócsányi László igazságügyi miniszternek írt levelükben rámutattak, hogy a kártalanítás miatt hozott törvény alapkoncepciója is hibás volt, ezt már szerintük a tárca is elismeri.
A demonstráción felszólaló szocialista képviselő szerint a hatalom csak az időt húzza. „Fél év után jön rá az Igazságügy Minisztérium, hogy hibás a törvény. Lassan fél éve hoztuk ezt a törvényt, mi akkor is elmondtuk, hogy hibás. Körbejártam az országot, találkoztam kétszáz olyan károsult társunkkal, aki panaszának az iszonyatos áradatát zúdította rám” – mondta Szakács László.














