Szijjártó: Oroszországgal kapcsolatban éppen elég veszteségünk van

Beárnyékolja a török–magyar kapcsolatokat, hogy Magyarország nem támogatja a vízum-mentesség megadását a törököknek – ismerte el a külügyminiszter a Hír Televíziónak.

  • 2016. május 06., péntek 10:00
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter ugyan akkor azt mondta, hogy a török–magyar gazdasági vegyes bizottság ülésén jelezték a törököknek, hogy Magyarország stratégiai partnerként tekint továbbra is Törökországra. „Arra kell törekednünk, hogy az esetleges politikai vitákat és a gazdasági együttműködést hermetikusan elzárjuk egymástól, ezt persze 100 százalékosan nem lehet. De azt a helyzetet végképp szeretnénk elkerülni, hogy legyen még egy olyan nagy ország a közelünkben, amely valamilyen politikai okok miatt a kereskedelmi kapcsolatok terén visszaesik Magyarország szempontjából, Oroszországgal kapcsolatban éppen elég veszteségünk van a magyar export tekintetében, nem akarjuk, hogy a Törökországba irányuló magyar exportra is negatívan hassanak a politikai konfliktusok” – fogalmazott Szijjártó Péter.