Tóbiás: A Fidesz fél

Tóbiás József MSZP-elnök szerint a Fidesz fél attól, hogy egy napon és ugyanazon a lapon kerüljön sor a népszavazásra.

  • 2016. május 08., vasárnap 15:07
Vágólapra másolva!

A szocialisták holnap nyújtják be a parlamentnek a határozati javaslatot népszavazási kezdeményezésükről. Az ellenzéki párt egy hónap alatt összegyűjtötte a 100-100 ezer aláírást az állami földek eladásának tilalmáról és az állami cégvezetők bérplafonjáról szóló referendumhoz is.

„A Magyar Szocialista Párt be fogja mutatni a holnapi napon a sajtó képviselőinek azt a több mint százezer aláírást, amely biztosítja azt, hogy az Országgyűlésben, amennyiben elfogadja a ház az MSZP indítványát, hogy ne költsünk 3 hónapon belül még 6 milliárd forintot arra, hogy bohóckodjunk a népszavazás amúgy nagyon magasztos intézményével, akkor az MSZP benyújtja a választási irodának megszámolásra” – jelentette ki Tóbiás József.