
A Fidesz összekeveri a kormányzást a hatalomgyakorlással – jelentette ki a parlamentben Burány Sándor. A szocialista politikus napirend előtti felszólalásában azt mondta: a kormányzat üzemszerűen csapolja le a közpénzeket, hogy azokból egy soha nem látott klientúrát építsen.
„Létrejöttek a klánok, létrejöttek a klientúrák, és nem véletlen, hogy a 100 leggazdagabb magyar listáján egyre többen, akik korábban nem voltak rajta, kifejezetten Orbán Viktorhoz, a miniszterelnökhöz és környezetéhez köthetők. Közben az ellátórendszerek közül a két talán legfontosabb és legnagyobb, az oktatás és az egészségügy egyszerűen lerohadt. Önöket csak a központosítás érdekelte hozzá nem értő emberek kinevezésével” – mondta az MSZP-s országgyűlési képviselő.
Fidesz: Inkább az MSZP-seknek kéne elszámolniuk
A Fidesz–KDNP-kormány már sokat tett a szegénység felszámolásáért, és a következő évi büdzsével is az célja, hogy javítsa az életszínvonalat – reagált a szocialisták felvetésére Dömötör Csaba fideszes képviselő. A politikus szerint inkább az MSZP-seknek kellene elszámolniuk azokkal az intézkedésekkel, amelyeket kormányzásuk alatt hoztak.
„Ön a korábbi ciklusokban háromféle államtitkári posztot is betöltött, és miniszter is volt, ezért aztán nyugodtan fel lehet tenni néhány kérdést: hol volt ön akkor, amikor a duplájukra nőttek az energiaárak? Felemelte-e a szavát akkor, amikor egyhavi nyugdíjat vettek el az idősektől? Tett-e bármit a devizahitel megugrása ellen, az ellen, hogy százezrek kerüljenek adósságcsapdába? Hogyan látja a felelősségét abban, hogy az MSZP megduplázta a munkanélküliséget, ezzel pedig a szegénység kockázatát is? – tette fel a kérdést a Fidesz–KDNP-s képviselő.













