
Ehhez mintegy 13 500 érvényes aláírást kell összegyűjteni július 14-ig. A somogyi megyeszékhelyen a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó cég 16 milliárd forintból építene ilyen üzemet. Közben az Együtt szerint kiderült, hogy a cég az engedélyezési eljárása során nem valós adatokat adott meg akkor, amikor nemzetgazdasági érdekből kiemelt beruházássá nyilváníttatta az építkezést.
„Az Együtt álláspontja szerint a kormány nem járt el körültekintően. Hamis vagy lejárt dokumentumok alapján adott engedélyt arra, hogy ez a beruházás elinduljon. Ez szerintünk nincsen rendben, ez szerintünk a törvénysértés gyanúját is felveti. Annak érdekében, hogy ez kiderüljön, írásbeli kérdést nyújtunk be Seszták miniszter úrhoz, és a Miniszterelnökségre, hogy kiderüljön, hogy milyen dokumentumok alapján, hogyan adták meg ezt a minősítést” – jelentette ki Szigetvári Viktor.













