Kopasz-gate: vallomáskiegészítést tett Nyakó

Vallomáskiegészítést tett a rendőrségen Nyakó István a februári, Nemzeti Választási Iroda előtti botrány ügyében.

  • 2016. június 30., csütörtök 12:37
Vágólapra másolva!

Az MSZP-s politikus szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója elismerte, hogy az iroda előtt megjelent kopasz verőemberek korábban az ő vezetése alatt álló Fradi Security alvállalkozóiként láttak el biztonsági feladatokat. Azt is megerősítette, hogy az ügyészség szeptember 1-ig meghosszabbította a nyomozást, amiért az erőemberek februárban megakadályozták az MSZP-s politikust a földprivatizációról szóló népszavazási kezdeményezés leadásában.

„Ez most nem korrupciós ügy, hölgyeim és uraim. Ez egy politikai ügy. Nagyon kíváncsi vagyok arra, és kíváncsi talán sok mindenki más, hogy az ebben részt vevő kopaszok elnyerik-e méltó büntetésüket, és a felbujtóik, hiszen azt látjuk, hogy az egyik oldalon passzív az erőszakszerv egy bizonyos elkövetői körrel kapcsolatban korrupciós ügyben, azt látjuk, hogy ahová ők nem mernek aktívan belépni, oda maguk helyett, a magyar államhatalom erőszakszervei helyett kigyúrt, kopasz őrző-védő embereket küldenek a demokrácia nyakára” – nyilatkozta Nyakó István.