Lázár: Segítünk

Jövő héten megjelenik a 3-mas metró felújításának kiemelt támogatásáról szóló kormányhatározat – ezt Lázár János mondta a Klubrádióban.

  • 2016. június 30., csütörtök 09:14
Vágólapra másolva!

A kancelláriaminiszter a pótláshoz szükséges új buszokkal kapcsolatban arról beszélt: a kormány továbbra is azt támogatja, hogy a buszgyártásba a magyar piaci szereplők is beszállhassanak.

„Fogunk segíteni a fővárosnak, mert nekünk az a dolgunk, hogy segítsünk a magyar iparnak. Hogy ez milyen formában valósul meg, arról még folynak technikai egyeztetések. De a kormány határozata, amelyre a fővárosnak szüksége van július 5-ig, az meg fog jelenni, és ez arról fog szólni, hogy segítünk” – jelentette ki Lázár János.

Mint ismert, a főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján az idő múlására figyelmeztette a kormányt, és rádiós szappanoperához hasonlította a metrópótlóbuszok beszerzését. Tarlós István megsorozta a Népszabadságot és Vitézy Dávidot is. Bővebben >>>