Kerék-Bárczy: Más együttműködésre van szükség

A 2014-es összefogás megbukott, más szerkezetű együttműködésre van szükség a baloldali ellenzéki pártok között az Orbán-kormány leváltására – Kerék-Bárczy Szabolcs szerint.

  • 2016. július 04., hétfő 10:18
Vágólapra másolva!

A DK elnökségi tagja Reggeli járat című műsorunkban azt mondta: még senkivel nem kezdték meg az egyeztetést, de annyi biztos, hogy a Jobbikkal semmiképp nem kötnek szövetséget.

„Az a fajta árokásás, gyűlölködés, szétszakítottság, ami a társadalomban van, nem jó. A bal-jobb felosztás, az egymásra fújás, az acsarkodás nem jó megoldás. A szerkezetet ki kell találni, ezt nem szabad erőltetni, de Molnár Gyuláék is ebben érdekeltek, ezt felismerték. Nekem nagy bizalmam van mindenkihez, aki a változásban érdekelt” – fogalmazott Kerék-Bárczy Szabolcs.