Szijjártó: Brüsszelt meg kell állítani

Véget kell vetni az európaiak akaratával ellentétes, erőszakos bevándorlási politikának – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

  • 2016. július 03., vasárnap 09:02
Vágólapra másolva!

A tárcavezető szerint a brit népszavazás eredményét egyértelműen befolyásolta az elhibázott uniós bevándorlási politika. Hozzátette: minden olyan ország vagy politikai szerveződés, ahol a politika az emberek akarata ellenére formálódik, előbb-utóbb meggyengül.

„Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája már az unió egységét is veszélyezteti, hiszen a brit népszavazás eredményét is a brüsszeli bevándorláspolitika befolyásolta abba a nemkívánatos irányba, amivel nem számoltunk előre. Ez is azt mutatja, hogy Brüsszelt meg kell állítani, véget kell vetni annak az erőszakos, az európai emberek akaratával ellentétes brüsszeli bevándorláspolitikának, amely egyrészt okozta a brit népszavazás eredményét, másrészt veszélyezteti az unió egységét” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.