NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Egy magyar sérültje van a hétfői berlini terrortámadásnak

Egy magyar sérültje van a hétfői berlini terrortámadásnak

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az egy magyar érintett könnyebb sérüléseket szenvedhetett a karácsonyi vásárban, és már el is hagyhatta a kórházat.

  • 2016. december 20., kedd 15:32
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán hozzátette: a sérülttel együtt három magyar érintettje lehet a merényletnek, de minderről egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést a német szervektől. „Bár hivatalos értesítést a német szervektől egyelőre nem kaptunk, tudomásunk szerint három feltételezett magyar állampolgár érintettje volt a tegnapi cselekménynek. Kettőről nagy valószínűséggel bebizonyosodott, hogy nem volt érintett, a harmadikról pedig azt tudjuk, hogy már reggel elhagyta a kórházat, könnyebben sérült. Amint lesz ezzel kapcsolatban további információnk, be fogunk számolni” – fogalmazott Kovács Zoltán.

A Belügyminisztérium megerősíti a rendőri biztosítást a szabadtéri és a nagyobb rendezvényeken, valamint védelmi intézkedéseket léptet életbe több budapesti diplomáciai kirendeltség előtt a miniszterelnök főtanácsadójának tájékoztatása szerint.

Tekintse meg Kovács Zoltán és Bakondi György sajtótájékoztatóját:

Néhány méterre állt meg tőle a teherautó

A Hír Televíziónak nyilatkozott a berlini merénylet egyik magyar szemtanúja. A tizenhét éve Berlinben élő Guba Ágnes épp a téren ment át, amikor a kamion a vásárba rohant. Azt mondta, tőle néhány méterre állt meg a teherautó, a földön nagyon sok sérültet látott. Ő nem sérült meg, csak nagyon megijedt, magas vérnyomása miatt hajnalig a kórházban tartották megfigyelésre. Elmondása szerint a merénylet helyszínére nagyon gyorsan kiérkeztek a rendőrök és a mentők is.

„A hátam mögött történt néhány méterrel, a kamion fékezés beleszaladt a faházba. Azt nem láttam, csak az óriási nagy csattanást és egy nagy dörrenést hallottam. Abban a pillanatban azt sem tudtam, hogy mi van, hogy honnan jön egyáltalán ez a hang. Visszanéztem, és akkor már több sérült feküdt a földön” – mesélte a magyar szemtanú.