Szabadságvesztéssel büntetnék azokat, akik lopják a közvagyont

A letelepedési kötvények után a korrupcióról is színvallásra késztetné a Jobbik a kormánypártokat. A jobboldali ellenzéki párt alkotmánymódosítással adna védelmet a közpénzeknek. Emellett kötelezővé tennék a politikusok vagyonosodásának adóhatósági vizsgálatát. Az adóhivatal egy éve egyáltalán nem végez ilyen vizsgálatokat. A Hír Tv-nek nyilatkozó adószakértő szerint ezzel csak a gazdagok jártak jól.

  • 2017. február 07., kedd 15:00
Vágólapra másolva!

Már nincsenek eltitkolt vagyonok Magyarországon, ezért a vagyonosodási vizsgálatokra sincs szükség, mondta a Magyar Nemzet hírére hétfőn a gazdasági bizottság elnöke.

„Most olyan adópolitika folyik Magyarországon, olyan alacsonyak mind a társaságiadó-, mind az szja-szintek, hogy egyre kevésbé éri meg eltitkolni jövedelmet az adóhatóság elől. Talán ez is az oka, hogy az utóbbi időben amíg folytak vizsgálatok, érdemi eredménnyel nem szolgáltak. Nincs valós infóm, de az lehetett a leállítás oka, hogy már nem voltak olyan eltitkolt jövedelmek, amelyek nagyobb bevételt hoztak volna, mint a vagyonosodási vizsgálatok miatt fenntartandó apparátus költségei” – fogalmazott Bánki Erik.

A Hír TV által megszólaltatott okleveles adószakértő máshogy látja, szerinte a vizsgálatokkal a felső tízezret nem tudták megfogni, Habony Árpádnak is elég volt annyit mondania, hogy kölcsönökből él. „Ezt fogjuk fel egy viccként, mert a valóság, az nem ez. Eltitkolt jövedelem mindig is volt, mindig is lesz, a feketegazdaságot nullára visszaszorítani nem lehet, még a fejlett gazdaságú országokban sem. A vagyonosodási vizsgálatokkal más volt a probléma: tulajdonképpen nem érte el a kívánt hatást” – mondta Angyal József.

„Orbán Viktor egy velejéig korrupt rendszert működtet” – mondja Volner János. A Jobbik módosítaná az alaptörvényt, hogy automatikusan szabadságvesztéssel büntessék azokat, akik lopják a közvagyont. Emellett egyenesen kötelezővé tenné a politikusok vagyonosodásának adóhatósági vizsgálatát.

„Fontosnak tartjuk azt, hogy kötelező vagyonosodási vizsgálatok ne csak a képviselőkre, hanem a kormánytagokra és az egyéb vezető politikusokra is terjedjenek ki. Vizsgáljuk meg alaposan, hogyan nő egyes képviselőknek, kormánytagoknak a vagyona, mi van a gyerekek nevén, legyen nyilvános a családtagok vagyonnyilatkozata. Ne lehessen eldugni a gyerek nevére birtokokat, házakat és egyéb jelentős értékű vagyontárgyakat. Fel kell oldani a titkosításokat, elsősorban azokra gondolunk ebben az esetben, amelyek különböző korrupciós bűncselekményekre vonatkoznak” – nyilatkozta Volner János.

A Fidesz rezsibiztosa érdemben nem reagált a felvetésre: „Én azt gondolom, hogy amíg Kágébéla mandátummal rendelkezik, addig nincs miről beszélnünk. Kágébéla mandátumát vissza kell vonni, és akkor talán eléri a hitelességi küszöböt a Jobbik” – fogalmazott Németh Szilárd.

Kovács Béla mentelmi jogát még 2015-ben függesztette fel az Európai Parlament, de azóta sem derült ki, hogy kémkedett-e az unió intézményei ellen.