„Elfogadhatatlan, hogy ne legyen felelősségre vonás”

Hét éve tart a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőeljárás, és a Győri Ítélőtábla hétfői döntése alapján most kezdődik elölről a tárgyalás, első fokon. A katasztrófa áldozatai, akik családtagjaikat, otthonaikat veszítették el 2010. október 4-én elfogadhatatlannak tartják, hogy a timföldgyár vezetősége felelősségre vonás nélkül megússza a történteket.

  • 2017. február 07., kedd 14:34
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte hétfőn a Győri Ítélőtábla a vörösiszapper elsőfokú ítéletét, amely valamennyi vádlottat felmentette. Az ügy így elölről kezdődik. Az érintett települések, Devecser és Kolontár polgármesterei igazságosabb ítéletben bíznak.

„Mindenképpen elfogadhatatlan, hogy egy ilyen súlyú ipari baleset esetén egyáltalán ne legyen felelősségre vonás. Viszont sokakkal beszélgetve azt látjuk, hogy nem feltétlenül azoknak a kisembereknek kellene a vádlottak padján ülni, akik nyilván felsőbb utasításra tették a dolgukat” – nyilatkozta Ferenczi Gábor, Devecser első embere.

A kolontári polgármester szerint a Mal Zrt. munkatársai még a hatóságokat sem értesítették, amikor ömleni kezdett az iszap, még a tűzoltókat is a ő hívta fel. „Dél körüli időben, pontos óra-percet nem tudok, engem hívott egy illető, hogy átszakadt a gát, és lehet hogy eléri a Malom utcát. Én akkor hívtam egyből a katasztrófavédelmet, akik azt a tájékoztatást adták akkor, hogy nekik akkor már tudni kéne róla” – mondta Tili Károly.

A hat éve történt katasztrófa okait vizsgáló bizottság jobbikos elnöke a Hír TV Reggeli járat című műsorában azt mondta: egy-két éven belül ismét elsőfokú ítélet születhet a vörösiszapper új eljárásában.

„Új tanúkat, illetve korábban kizárt szakértőket is meg lehet hallgatni, akik a korábbi elsőfokú eljárásból ki lettek zárva. Viszont ami fontosabb, ami teljesen kimaradt az elsőfokú ítéletből: az az értékelése a tanúvallomásoknak és a szakértői véleményeknek, hogy mit és miért fogadott el és nem fogadott el a bírónő. Tehát ezt az új tanácsnak sokkal alaposabban kell majd értékelnie, hogy melyik szakértő véleményét miért fogadja el, vagy melyik tanú vallomását miért nem fogadja el, mert ezen áll vagy bukik az egész történet. És ebben bízhatunk, hogy egy igazságosabb ítélet fog születni“ – fogalmazott Kepli Lajos.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

2010. október 4-én szakadt át a Mal Zrt. egyik zagytározója, a szerencsétlenségben tízen meghaltak, több mint 150-en pedig megsérültek.