
Eszerint ugyanis az országban egyedüliként, másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa nem dolgozhat olyan ügyön, amelyben korábban már hozott határozatot.
A lap szerint a döntés érintheti az úgynevezett tábornokpert is. A vesztegetési ügyben jövő héten folytatódik a megismételt elsőfokú eljárás, a várható fellebbezések után ismét másodfokra lehet számítani.
Ebben az esetben azonban lehet, hogy nem lesz olyan testület, amely tárgyalhatja az ügyet, a Fővárosi Ítélőtábla ugyanis egyszer már hozott döntést a Fapál Lászlót és társait érintő perben.














