
Hétfő este is tízezrek követelték a kormány lemondását annak ellenére, hogy a kabinet visszavonta a rendeletét, amely lazított volna a büntető törvénykönyv korrupcióra vonatkozó részein. A tüntetők kevésnek tartják, hogy a kormány visszavonta a vitatott rendeletét, és az igazságügyi miniszter távozását követelik.
„Nagyon határozott jelzést akarunk küldeni, hogy elég volt az emberek pénzének ellopásából, a korrupcióból és az ország átláthatatlan kormányzásából. Mindennap itt leszünk addig, amíg a kormány nem mond le” – fogalmazott egy tüntető.
Arra azonban jelenleg kevés esély van. A román elnök, aki maga is részt vett az egyik megmozduláson, kedden a parlamentben szólalt fel. „A románok majdnem 80 százaléka szerint az ország rossz irányba halad” – jelentette ki Klaus Johannis.
Az elnök a kialakult helyzetért a legnagyobb kormánypártot, a szociáldemokratákat tette felelőssé. Előre hozott választásokat azonban nem ír ki, viszont népszavazást kezdeményezett a korrupcióellenes harc folytatásáról. „Az a kérdés, hogy milyen országot szeretnénk. A valódi választ a román nép adja meg, népszavazást fogok rendezni” – ígérte Johannis.
A legnagyobb kormánypárti frakció sértésként értékelte az elnök beszédét, és a szociáldemokrata képviselők kivonultak a teremből. „Egy egységről szóló beszédet vártam, egy beszédet, amely nyugalmat és stabilitást sürget. Sajnos az elnök azt választotta, hogy a megosztásról beszél tovább, a parlament jó és rossz tagjairól, jó és rossz románokról” – reagált Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
A kormánypárt vezetője szerint egyébként Soros György állhat a tüntetések mögött, mert a magyar származású üzletember kormányt akart dönteni Romániában. A jobbközép ellenzék közben bizalmatlansági indítványt terjesztett be az egy hónapja beiktatott Grindeanu-kormány ellen. A kérdésről szerdán szavaz a bukaresti törvényhozás.














