NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Három és fél perc alatt átment a reklámadó emelése

Három és fél perc alatt átment a reklámadó emelése

Kósa Lajos legújabb módosítása 7,5 százalékra emeli a közteher mértékét. Rövid időn belül ez már a harmadik módosítás, az iparági szereplőkkel eddig egyszer sem egyeztettek.

  • 2017. május 09., kedd 18:59
Vágólapra másolva!

A parlament gazdasági bizottságában folytatták le a reklámadóról szóló törvény részletes vitáját. Mindössze 3 és fél percig tartott. Kósa Lajos módosítása arról, hogy az adó mértékét 7,5 százalékra növeljék, simán átment a kormánypárti többségen.

Az érintett szereplők azt mondták, gyakorlatilag egy egész iparágat tönkretehet a Fidesz ezzel a törvénnyel úgy, hogy az érintetteket meg sem kérdezték. Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke ezzel kapcsolatban semmilyen információt nem volt hajlandó elárulni.

Kérdeztük Kósa Lajost is, de azt mondta, ő sem egyeztetett a piaci szereplőkkel, szerinte viszont a minisztérium megtette.

A Magyar Reklámszövetség elnöke a Hír TV-nek cáfolt, hogy őket bárki kereste volna. Az adóról pedig azt mondta: a kormány azzal tenné a legjobbat, ha eltörölné azt.

„Ha már nem bántjuk a tartalomszolgáltatókat, akik fizetnek taót, áfát, több ezer embert foglalkoztatnak, szemben a globális szereplőkkel, akkor a legfontosabb cél az lenne, hogy a reklámadót azonnal vezessük ki, és hozzunk olyan segítséget, ami valós segítséget nyújt az iparág szereplői számára” – nyilatkozta Urbán Zsolt.

A reklámszövetség elnöke hangsúlyozta, ha elfogadják a törvényt, akkor a magyar cégek komoly versenyhátrányba kerülnek a hasonló szolgáltatást nyújtó európai cégekkel szemben.