


Átverhette a Fidesz az Állami Számvevőszéket a 2010-es választási kampány elszámolásában. A nyilvánosságra jutott adatok szerint harmadannyit vallott csak be a plakátok költségeiről, mint amennyi a reklámszerződésben szerepel. A köztársasági elnök közben aláírta az ellenzéki pártok véleménynyilvánítását erősen korlátozó plakáttörvényt.
A 2010-es választások előtt 4700 darab óriásplakáton kampányolt a Fidesz a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter reklámcégen keresztül. A 24.hu internetes portál korábbi számításai szerint: ennyi plakát – a piac mai áraival számolva – listaáron körülbelül 1 milliárd forintba került volna.
| Jelentés |
| Az Állami Számvevőszék a 2010-es választások elszámolásáról kiadott jelentésében azt írta, a Fidesz–KDNP 2010. június 11-én adta le beszámolóját a kampányforrásokról és a kiadásokról. A parlament alig több mint két héttel később, június 28-án választotta meg Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt a számvevőszék elnökének, aki július 5-én vette át a hivatalt Kovács Árpádtól. |
A költéseket ellenőrző Állami Számvevőszék jelentésében – a szóban forgó kampányidőszakban a kormánypártok 35 millió forintot költöttek plakátokra. A 24.hu egy számlát is közzétett, amit a reklámcég állított ki a teljes, vagyis márciusi és április időszakra, ebben már több mint 98 millió forint szerepel. Eszerint az Országgyűlés gazdasági ellenőrző szervének a Fidesz a közterületi kampányköltségeinek csak a harmadát vallotta be.
A kormánypárt alelnöke hírhamisításról beszél. Németh Szilárd a miniszterelnök korábbi brüsszeli nyilatkozatához hasonlóan, mindent rendben talált a 2010-es kampánnyal kapcsolatban.
„Nemcsak a 2010-es, hanem az előtte és az utána lévő országgyűlési választásokról is mindent nyilvánosságra hoztunk. Megjelent a Magyar Közlönyben, azt hiszem, az ÁSZ is vizsgálja ilyenkor, tehát minden szervezet megvizsgálta és rendben találta a költségeket. Engem az lep meg, hogy a Simicska–Soros-média összefogva egymással mindent megtesz azért, hogy a plakáttörvényt, amelyet sikerült elfogadni, dugába döntse” – mondta a kormánypárti politikus.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint: a Fideszt a politikai erőszak és a haszonszerzés mozgatja. „Az egész plakáttörvény meg a Fidesz hozzáállása a politikai hirdetésekhez mutatja, hogy a Fidesznek nem elvei vannak, hanem aktuális érdekei” – vélekedett.
A nyilvánosságra került információk a Fidesz számára súlyos következménnyel járhatnak – ez már az LMP álláspontja. „Ők most már minden elkövetnek, ami jogilag tiszta, de erkölcsileg alávaló, és már nekik nem számít semmi. Lehet elévült, de azt tudnia kell mindenkinek, hogy a Fideszt feketén finanszírozták, és ez nyilvánvaló lesz minden választópolgárnak a választások idején is, hogy a Fidesz nem tekinthető tiszta pártnak” – mondta Heltai László, a párt gazdasági szóvivője.
A Jobbik szerint a Fidesz gátlástalanságban nem ismer határt: közleményükben azt írták, mindennap nyilvánosságra kerül információ arról, hogy tisztességtelen, csalással felérő eszközökkel nyertek választást 2010-ben. Az ellenzéki párt szerint amivel a Fidesz vádolta a Jobbikot, azt saját maga követette el.
„Ki az, aki még a választási győzelemért akár adót is képes lenne csalni? A Jobbik választ vár ezekre a kérdésekre, és felszólítjuk Orbán Viktort, hogy a leggyorsabban tisztázza magát és a pártját! Tisztázza magát a vádak alól, hozza nyilvánosságra a kampányköltségek részleteit, és már csak az érdekesség kedvéért árulja már el, hogy 2010-ben Magyarországon mennyiért lehetett kormánypártot vásárolni?” – mondta Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.
A politikai pártok véleménynyilvánítását korlátozó plakáttörvényt közben Áder János aláírta, így a Jobbik megindítja a köztársasági elnök ellen a megfosztási eljárást. Az államfőnek nem volt alkotmányos aggálya az először elbukott, majd a településkép védelméről szóló törvény módosításába rejtett jogszabállyal szemben.