

4,4 milliárd forintért vette meg a dél-budai szuperkórházhoz tartozó telkeket az állam – jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat július 8-i határidőhöz kötötte a felvásárlást.
A Magyar Nemzet még tavaly decemberben írt arról, hogy a kórház helyének kiszemelt terület nyolc ingatlana közül a négy legjelentősebb, egykori BKV-s telek Tamás László Fidesz-közeli vállalkozó kezében van – a célra elkülönített 5 milliárd forint jelentős része neki juthat.