

Nem hisznek a szocialisták a közvélemény-kutatásoknak. A párt elnökhelyettese szerint elképzelhetetlen, hogy ne Botka László legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 2018-as választásokon, noha a párt támogatása csökkent májusról júniusra.
Botka nem segít az MSZP-n. Ezzel a címmel közölte legfrissebb közvélemény-kutatását a Republikon Intézet. A felmérés szerint a szocialista miniszterelnök-jelölt saját népszerűsége nem húzza a pártot. Az MSZP támogatottsága májusról júniusra csökkent a teljes népességben. Korábban hasonló eredményre jutott egy másik elemző cég, a kormányhoz közel álló Nézőpont Intézet.
Az MSZP elnökhelyettese Mesterházy Attila volt pártelnökkel együtt vendégeskedett Zalaszentgróton a megyei szocialisták juniálisán. Sajtóhírek szerint a párton belül egyre többen elégedetlenek Botka Lászlóval. Gőgös Zoltán a Hír TV-nek azt mondta: nem kizárt, hogy a miniszterelnök-jelölt személyének van morzsoló hatása a szimpatizánsok között, de az MSZP a bizonytalanokért küzd.
Botka László magabiztosnak látszik, a Vasárnapi Híreknek arról nyilatkozott, hogy augusztus végére árnyékkormányt állít fel, bár a személyi kérdésekről egyelőre nem egyeztetett az MSZP elnökhelyettesével, Gőgös Zoltánnal.
– Ha mi következetesen kitartunk amellett a baloldali politika mellett, amit közösen meghirdettünk, és kongresszusi döntéssel el is fogadtunk, akkor ennek a támogatásban vissza kell jönnie. De nem nyolc hónappal az úszó-vb előtt kell a vb-n nyerni, ezt szeretném még hozzátenni.– Igen, és hogy az árnyékkormány fölállításáról, ugye mondta, hogy elkezdte… arról már lehet tudni, ki milyen szerepet vállalna?– Mindent a maga idejében majd meg fognak tudni.– Önt ha fölkérik szerepre, vállalja? – Még nem kértek föl, nem gondolkoztam ezen.
Mesterházy Attila szerint az MSZP-nek erősebb médiajelenlétre lenne szüksége: „ma szerintem a szocialista pártnak effektíve mindenre reagálni kellene, ennyi kritikát hadd mondjak: Most nem ez történik. Én azt gondolom, mindegy, hogy milyen kérdés van. Nekünk reagálni kéne, mert akkor valamelyik hírünk legalább belekerül valamelyik újságba. S lehet, hogy az egyikbe ezzel a hírrel, a másikba meg azzal a hírrel kerülünk be, de akkor összességében az emberek látják, hogy az MSZP mondott valami véleményt valamilyen témáról”.
Az MSZP-nél az a biztos, hogy semmi sem biztos – erről már Schiffer András, az LMP egykori társelnöke beszélt másfél hete a Hír TV stúdiójában. „A szocialisták viselkedésében logikát, racionalitást szerintem –legalábbis mióta Mesterházy Attila letűnt az élről – teljesen felesleges keresni” – mondta a politikus.
Egyes hírek szerint Botka László szeptemberig kapott haladékot arra, hogy növelje a párt népszerűségét.