

Civilek szedték a szemetet ma délelőtt a Római-parton. Nemcsak a sétányokról és a vízpartról gyűjtötték össze az eldobált hulladékot, hanem a csordultig telt kukákat is kiürítették. Szerintük a területet a főváros és a kerület szándékosan hanyagolja el, hogy ezzel is nyomatékosítsák a tervezett mobilgát szükségességét. A szemétszedési akcióra sem a főváros, sem pedig a kerület vezetői nem mentek el.
A kukákból kifolyó szemét látványa fogadta azokat, akik vasárnap délelőtt a Római-partra látogattak. De nemcsak a szemetesekben, hanem a parton is jelentős mennyiségű hulladék hevert. Ezek összegyűjtése és elszállítása a fővárosi és kerületi önkormányzat feladata lenne, ám a civilek szerint a rendszer akadozik.„Mi is azt gondoljuk, hogy a fenntartó feladata lenne a szemét összegyűjtése, viszont mindennapi parthasználóként azt látjuk, hogy ezt a feladatot rendszeresen elhanyagolja a fenntartó. Ezért úgy gondoltuk, hogy mi megcsináljuk” – mondta Tóth Zsuzsannak szervező.
Többtucatnyian álltak neki a part és a sétány megtisztításának. Volt, aki üveget szedett, míg más eldobott serpenyőt emelt ki a bokorból. Az önkéntesek közül többen is úgy vélik, hogy a fővárosi önkormányzat szándékosan hanyagolja el a Római-partot, hogy ezzel is bizonyítsa az ide tervezett mobilgát szükségességét.
„Az egész Római-part el van hanyagolva, így majd arra lehet hivatkozni, hogy ha itt beruházunk sok milliárd forintért egy kockázatos gátat, amely egyáltalán nem a lakosságot védi, azokat, akik a Nánási úton túl laknak, hanem azokat a tulajdonosokat, akik üdülni jöttek ide, de most elvárják, hogy őket megvédjék. Egy nagyon drága, nagyon kockázatos, hibás döntés van, amihez el kell zülleszteni, így mindenki kívánja már, hogy történjen valami” – mondta Kerti Péter.
A Római-parton egyébként egykor fürdeni is lehetett, ma már mezítláb sétálni is veszélyes lenne, annyi az üvegszilánk a parton. Ezzel szemben a Duna más szakaszain rendezettek a körülmények. „Nagy különbség például a surányi Duna-parthoz és az ottani szigetszentmiklósi önkormányzathoz képest, hogy ott rendben tartják a Duna-partot, bójázott szabadstrand van, közvécék vannak, szemétgyűjtő hely van. Az emberek hozzászoktak a tisztasághoz, a legtöbben maguk után összeszedik a szemetet. Itt szándékos környezetpusztítás van, hogy megmutassák, majd ha a gát megépül, micsoda rend lesz és színvonalkülönbség a mostanihoz képest” – vélekedett Balogh Kálmán.
A szemétszedés közben megjelentek a közterület-fenntartó munkatársai is, akik biztosra mentek: az önkéntesek által pár perccel korábban kiürített kukát is újra kiürítették.