NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Éberkómás lányukat ápoló családra küldték a végrehajtót

Éberkómás lányukat ápoló családra küldték a végrehajtót

Félmillió forintos vízdíjtartozás miatt végrehajtást kezdeményezett az egyik barcsi lakóközösség egy olyan család ellen, ahol egy éberkómában lévő magatehetetlen lányát ápolja az édesanya. Állapota olyan súlyos, hogy 24 órás megfigyelést igényel. A család havi bevétele mindössze 107 ezer forint.

  • 2017. július 02., vasárnap 11:46
Vágólapra másolva!

Katalin három éve került éber kómába, bakteriális fertőzést kapott egy jóindulatú agydaganat eltávolítása után. A fertőzés bekerült az agyvízbe. Azóta édesanyja ápolja. A család havonta 107 ezer forintból él. A gyógyszerek nagy részén van támogatás, de így is 20-25 ezer forintot kell erre költeniük.


„Ebbe benne vannak a vitaminok, gumilepedőt venni kell, különböző antidekolát kell venni, katétereket venni. Tehát nagyon sok olyan van, ami nem, ja és hát a fertőtlenítők, amire abszolút nincs semmilyen támogatás” – mondta Kistaj Éva.

Évek alatt félmillió forint közös költség és vízdíjtartozást halmoztak fel, emiatt a lakóközösség végrehajtást kezdeményezett ellenük. „Ötszázezer forint ez úgy jött össze, hogy ebből száz a végrehajtóé, körülbelül kétszáz a közös költség, és a kétszáz az a víztartozás, ami ugye a közös vízórára megy rá, és nekem erről a kétszázról nem is szóltak, amikor jöttek itt szépen sorba, hanem egyszerűen beadtak végrehajtásra” –ismertette az édesanya.

Az önkormányzat minden tőlük telhetőt megtesz, hogy segítsen a családon. A jogi, egészségügyi és Szociálpolitikai bizottság elnöke azt mondja, két olyan támogatás, illetve segély létezik, amit nem is akarnak igénybe venni.

„Az ápoláshoz mi mindenféle segítséget megadunk. A helyben működő gyógyászati segédeszköz bolt is ebben tud segíteni. Én mint szakorvos, mint a háziorvos gyakorlatilag heti rendszerességgel járok a családhoz” – vázolta Kis M. János, a barcsi önkormányzat jogi, egészségügyi és szociálpolitikai bizottságának elnöke.

A család részére nyitott bankszámlára már érkezett annyi pénz, amely fedezi a vízdíjtartozást. Nagyjából másfél millió forintra lenne még szükségük ahhoz, hogy bepereljék a kórházat, szerintük ugyanis műhiba miatt került ilyen állapotba Katalin.