NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Ezzel magyarázza Orbán a Soros-fotókat

Ezzel magyarázza Orbán a Soros-fotókat

A miniszterelnök a kormány legújabb plakátkampányáról is beszélt a szokásos pénteki rádióinterjúban. Orbán Viktor azt mondta: azért kellett Soros György fotóját közzétenni, mert az embereknek joguk van tudni, hogy a magyar származású amerikai milliárdos egymillió migránst akar betelepíttetni Európába.

  • 2017. július 07., péntek 13:05
Vágólapra másolva!

„Akik Afrikából jönnek azok egyértelműen, több mint 80%ot meghaladó arányban, most már a nyugat-európaiak szerint is, tehát a migrációt támogató európai kormányok szerint is gazdasági menekültek, őket akarják behozni, Soros György tervét hajtják végre Brüsszelben, szerintem helyes, ha a magyarok erről tudnak” – fogalmazott a miniszterelnök.

Felháborítónak tartja a Soros György elleni újabb kampányt a Liberálisok elnöke. Fodor Gábor Egyenesen című műsorunkban azt mondta, levelet írt a magyar származású üzletembernek, amelyben megköszönte a Magyarországnak nyújtott segítséget. Fodor Gábor szerint a Kádár-rendszer alatt voltak ehhez hasonló plakátok, amelyeken ellenségnek állították be a nyugatot.

„Ennek az embernek hálával tartozunk, mert egy olyan, magyar származású emberről van szó, aki Magyarországnak is és az egész, volt kommunista régiónak hihetetlenül sokat segített, amikor máshova is tehette volna a pénzét, hiszen ezernyi milliárdost, milliomost látunk, aki másra költi a pénzét, ő nem, ő nekünk akart segíteni, és segített is, sokaknak, és ezért hálával tartozunk, ezt illik kimondani, még akkor is, ha lehetnek olyan kérdések, amelyekben vitatkozunk vele” – jelentette ki televíziónkban a Magyar Liberális Párt elnöke.

Rossz emlékeket idéz

A civilek szerint is rossz emlékeket idéz a kormány Soros György arcával fémjelzett plakátkampánya. Csütörtökön délután gyűltek össze és beszélgettek a Szabadság téren. Rényi András szervező úgy véli, hogy a kormány ezzel a kampánnyal a legalattomosabb emberi ösztönökre épít, és csak rombolni próbál.

Mint megírtuk, a sorosozó kampány azonnali leállítását kéri Orbán Viktortól a Mazsihisz. A miniszterelnöknek a szervezet elnöke írt nyílt levelet. Heisler András ebben úgy fogalmaz, hogy a kormány kampánya alkalmas arra, hogy antiszemita indulatokat keltsen. A kancelláriaminiszter szerint ugyanakkor a kampánynak nincs köze Soros György származásához.