

Megfélemlítik a gazdákat, és a fideszes hatalmi rendszer bebetonozására készülnek a gazdatársadalom befolyásolásával – állítja az LMP.
A párt egyik képviselője 2015 novemberében, a Kaposvár környéki állami földek árverezése ellen tiltakozva trágyát borított az árverés helyszíne elé – Sallai R. Benedeket akkor 30 ezer forintra büntették. A politikus szerint a demonstráció résztvevőit azóta sem hagyják békén: az egyik gazda ellen, bár csak passzív szemlélő volt, környezetszennyezés miatt eljárást indított a kormányhivatal – annak ellenére, hogy a férfi Sallai szerint semmit sem tett a tüntetésen. Az LMP-s politikus hozzátette: folytatják a tiltakozást a kormány agrárpolitikája ellen.
„Ha ekével, vagy nem tudom... tárcsával jövök a Kossuth térre, akkor lesz-e látványosabb eredménye? Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy ez a Fidesz–KDNP-kormány, ez semmiből nem ért. Mindent megtehet. nézze meg, hogy a korrupciós ügyeknek milyen eredménye van. Voldemortoknak, Simonkáéknak oldják felfelé a mentelmi jogát, de nincs hatása a kormány támogatására. Mintha az országban ez a kétmillió ember, nem akarná megérteni, hogy a maradék nyolcmilliónak nem lesz jobb a sorsa. Azt tudom mondani, hogy lassan a Fidesz tábora, úgy tűnik, bűnözőkből és bűnpártolókból áll” – jelentette ki Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője.