

Augusztusban folytatódik annak a párosnak a tárgyalása, amely nevelőintézetből szökött fiatal lányokat kényszerített prostitúcióra Miskolcon. A bíróságon csak az egyik vádlott jelent meg, társát még körözik.
Külföldön bujkál az ügy egyik vádlottja, így csak egy férfi jelent meg a bíróságon. Ő a vád szerint tudott arról, hogy ismerőse nevelőintézetből szökött fiatalkorú lányokat kényszerített prostitúcióra.
A három 15 év körüli lány együtt élt a vádlottal, aki rávette őket arra, hogy az utcán állva, autókat leintve pénzért kínáljanak szexuális szolgáltatást.
„Odaköltözésüket követően Ó. József kezdetben megkérte a kiskorú sértetteket arra, hogy prostitúciós tevékenységet folytassanak, és a bevételt adják át neki. Majd amikor a sértettek nem akarták folytatni a prostitúciós tevékenységet, és ennek hangot is adtak, Ó. József erőszakkal és fenyegetéssel bírta rá őket, és mivel a sértettek tartottak tőle, eleget tettek neki” – ismertette a bíróságon az esetet Mészáros Gábor ügyész.
Az ügy másik vádlottja a fuvarozásban segített. A férfi reggelente autóval vitte ki a lányokat egy miskolci pályaudvarra, ahol egész nap dolgoztak. Azt vallotta, hogy ő a bevételből nem kapott, de néha teletankolták a kocsiját. A lányok nem tudtak megszökni, mert az utcán folyamatosan figyelték, a lakásban pedig bezárva tartották őket. 2014 decemberében aztán nyugtatót tettek fogvatartóik italába, így sikerült kijutniuk a házból.
„A tanú arról számolt be, hogy a vádlott más ügyben érintett vagy ismert személy közreműködésével fenyegetni, illetve megfélemlíteni próbálta, ez alkalmas lehet a büntetőeljárás sikerének a meghiúsítására. Mindezekre való tekintettel a bíróság a vádlott előzetes letartóztatását az ügyben hozott ügydöntő határozat kihirdetéséig elrendeli” – közölte Kolláth Sándor tanácsvezető bíró.
A vádlottat az ítélet után bilincsben vezették el a teremből, a tárgyalás augusztusban folytatódik.