

Reális esély van arra, hogy a Párbeszéd együttműködjön az Együtt-tel, az LMP-vel és a Momentummal a jövő évi választáson – jelentette ki Newsroom című műsorunkban Karácsony Gergely.
A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azonban azt nem árulta el, hogy kikkel egyeztetett az esetleges szövetségről. A politikus azt is megerősítette, hogy nem lesz a baloldal közös kormányfőjelöltje.
„Azok a pártok, amelyeknek szimpatikus politikusai vannak, de nem elég erősek, ha össze tudják tenni a programjukat, és egy közös misszióban lépnek föl, példát tudnak mutatni az együttműködésből, azáltal egy iszonyat nagy gátszakadást tudnak elindítani a magyar politikában. És egyébként gátszakadásra lenne szükség ahhoz, hogy az Orbán-kormány leváltható legyen, hiszen egymillió szavazó hiányzik. Ez az egymillió szavazó, ez az egymillió ember pontosan tudja, kire nem szavazna. Ott már tart, hogy nem szavazna a Fideszre, és nem szavazna a régi baloldal pártjaira. Mutassunk nekik alternatívát, ez az én javaslatom” – emelte ki Karácsony Gergely.
Tekintse meg a teljes beszélgetést!