

A párt XVI. kerületi képviselője a Hír TV reggeli műsorában azt mondta, kezdeményezésüket civil szervezetek és baráti társaságok is folytatják.
Vajda Zoltán szerint a plakátleszedés nem számít rongálásnak, ennek ugyanis nincsen társadalmi veszélyessége, a Soros Györgyöt ábrázoló plakátoknak viszont van.
Az Együtt aktivistái vasárnap, rendőri jelenlét mellett távolították el a kormány plakátjait a XVI. kerületben, a Fidesz szerint a hatóságoknak eljárást kellene indítaniuk ellenük.
– Nemcsak holnap Dél-Budán, hanem, ha megengedi, gyorsan puskázok, mert jó sok város van, ennyit fejből nem tudok, Pécs, Nyíregyháza, Debrecen, Szentendre, Békéscsaba, Kecskemét, Budapestnek a XIII., XXII., XVIII., XIX., XX., XXI., IV., II. és XII. kerületeiben.– Ezeket az Együtt szervezi vagy civil kezdeményezések?– Igen, már amikről tudok, azokat az Együtt szervezésében, de a hírekben is hallottam és máshol is már, hogy az Együttön már túlmutató, akár politikai pártok, civilek vagy csak baráti társaságok, még egyszer mondom, azt javaslom mindenkinek, rendőrségi bejelentéssel, Facebook-eseménnyel és büszkén vállalva, fényes nappal távolítsák el ezeket az undorító, uszító plakátokat.
Tekintse meg a teljes interjút: