NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
„Szokványos átcsoportosítás” a szociális szférától elvett pénz

„Szokványos átcsoportosítás” a szociális szférától elvett pénz

A versenysporthoz kerül a szociális szféra kilencvenmilliós maradványa. A kormány szerint egy szokványos átcsoportosítás történik ezzel, a szociális ellátórendszerben nem lesz ettől forráshiány, sőt az ágazat évről-évre több költségvetési támogatást kap. Az átcsoportosítás ellen a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság is felemelte a szavát.

  • 2017. július 06., csütörtök 20:55
Vágólapra másolva!

A keddi Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, ami 90 millió forintot csoportosít át a költségvetésben. Az eredetileg a szociális- és gyermekvédelmi ágazati bérpótlékra szánt összeget sporttevékenységek támogatására fordítják.

„Nem tudom ezt, a minisztériumot kell megkérdezni” - a kereszténydemokrata Hollik István nem tudta megmondani, milyen kiadás vált feleslegessé, de elképzelhetőnek tartotta, hogy a túltervezték az ágazati költségeket.

„A bérpótlékot mindenki megkapta. Én azt gondolom, hogy az ágazatból sem jött eddig semmifajta olyan információ, hogy a bérpótlékot ne kapta volna meg valamelyik ágazati dolgozó. Ha nem volt ilyen, az azt jelenti, hogy megkapta” – mondta Hollik.

Lázár János megerősítette, hogy a szociális- és gyermekvédelmi bérpótlék maradványát csoportosítják át, ám a kancelláriaminiszter szerint az ágazat nem veszít forrást.

„Van egy költségvetési terv 2016 nyarán. 2017-re a teljesülést megjósolni senki sem tudja 100 %-os pontossággal. Nekünk, a tárcáknak minden hónapban be kell számolnunk arról, hogy a rendelkezésre bocsátott keretekből január, február, március, április, május, június hónapban mennyit és hogyan használunk föl, és hogyha a ránk eső keret egyik havi részletét nem teljes egészében használjuk föl, akkor nyilván a gazdasági minisztérium az átadja annak a minisztériumnak vagy annak a feladatnak, amelyeknél adott esetben meg forráshiány van” – nyilatkozta a kancelláriaminiszter.

A DK szerint az intézkedés egyértelmű üzenete az, hogy a kormánynak a versenysport fontosabb, mint a gyermekvédelem.

„Nem az az elsődleges kérdés, hogy mire elég ez vagy mire nem, hanem az a politikai szándék, ami emögött az átcsoportosítás mögött van, hogy azt mondjuk, hogy igen több pénz kell a versenysportnak és azt a pénzt éppen a gyermekvédelemtől, éppen a gyerekektől, éppen a gyermekvédelem területén dolgozó szakemberektől vesszük el. Ez az üzenet az, ami elfogadhatatlan” – mondta Niedermüller Péter európai parlamenti képviselő.

A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság szerint a pénzmaradvány a jelentős fluktuáció és az üres állások miatt halmozódhatott fel. Azt ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják, hogy a keletkező maradványokat ne ágazati célokra használják fel.